Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Ovis jóga beszámoló 2019.10.01.

Ma Bogi, Effi, Emma, Lea, Lili, Gergő, Nándi és Milán vettek részt az ovis jóga foglalkozáson. Egy szép nyitó OM-al kezdtünk, szokás szerint. Ma játékos gyakorló órát tanultunk, hogy Effi és Emma is tanulhassanak pár új ászanát. Először visszakanyarodtunk kicsit a múlt órai diós témánkhoz, és párban „Erre csörög a diót” játszottunk. A páros egyik tagjának bekötöttük a szemét, a másik tag pedig mondókázva és tapsolással csalogatta-vezetgette a párját. Kellett sok-sok segítség a szembekötéshez, hogy a hevesebb vérmérsékletű gyerekek ne szaladjanak el messze a párjuktól, hogy folyamatosan tapsikoljanak és mondókázzanak ? Azután tűz-föld-levegő-víz játékot játszottunk. Futottunk körbe-körbe. Tapsra föld esetén le kellett guggolni. Levegőnél oldalsó közép tartásba emeltük a karjainkat, mint a madarak, mindenki sorolta, hogy ő sas vagy sólyom stb. Tűznél ugrottunk egy nagyot páros lábbal. Víznél lecsüccsentünk nyújtott ülésbe a földre, és újabb tapsnál felpattantunk. Aztán ittunk egy nagyot. Aztán varázspálcásat játszottunk. Mindenki varázsolhatott egyszer a varászpálcával, „Abraka-dabra, hókusz-pókusz, csiribú-csiribá, pricc-pracc-prucc, változzatok…”, és mi átváltoztunk majmokká, gorillákká, cicákká, oroszlánokká, kígyókká, krokodilokká, tigrisekké, vizilovakká, orrszarvúkká. Persze azért nehezen ment a sorunk kivárása most is… :) Ez után húztunk a jóga kártyákból, mindenki egyet, és mindegyiket együtt végiggyakoroltuk, így csináltunk lefelé néző kutyát, tacskót, delfint, háromszöget, repülő holdat, jógatrambulint, hős pózt. Végül bújtunk kötél alatt, ugrottunk át kötél felett. Közben persze kellett egy fáradt Leácskát lelkesíteni, egy anyát hiányoló Lilit kézen fogva bevonni a játékba, egy sorára várni már nem győző Nándit kézen fogva, nyakba emelve megnevettetni, hogy sírva ne fakadjon, amiért még mindig nem ő kapta meg a varázspálcát, egy „rossz karma” követ elfogadni nem akaró Gergőt körbeülni az egész csapattal, vigasztalni, megnevettetni, és beszélgetni vele arról, hogy miért is nem szabad felmászni az egymásra tornyozott székekre, és miért vállaljuk a tetteink következményeit, és hogy miért nem jó beleragadni egy ilyen nyafiba, sopánkodni egy „rossz karma” kő felett, mikor egy jó tettel ki lehet azt egyenlíteni úgyis, inkább jó itt lenni a jelenben, és élvezni a játékot, itt és most.
Végül megint körbeültünk a záró OM-hoz. Másodjára sikerült is igazán szépre és csendesre. Majd kis nasi és kis aji következett szokás szerint. Ma Bogi kapott egy „jó karma” követ, és ezért egy extra matricát, mert ő vigasztalta legodaadóbban Gergőt :) Megint 5 perc csúszással kocogtunk ki a Süni csoport öltözőjébe a ránk várakozó szülőkhöz.



Kövess minket a Facebook-on!